Hírek



ENERGIAKÖVETEK 2020

Idén is meghirdeti pályázatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

 

 

Budapest, 2020. február 10. – Újra Energiaköveteket keres a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), akik újszerűen és élvezetesen tudnak mesélni a fiataloknak az energiáról és az energiatudatosságról.

 

 

A MEKH 2017-ben indította el társadalmi felelősségvállalási programját, melynek célja, hogy az általános iskola felsős és a középiskolás korosztály számára élményszerűen és közérthetően közvetítse azokat a legfontosabb információkat, melyek az energiatermeléssel, az energia­felhasználással és a takarékos energiafogyasztással kapcsolatosak.

 

A MEKH idén negyedszerre hirdet pályázatot „Energiakövetek 2020” címmel a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára, azért, hogy kiválassza azokat a tehetséges fiatalokat, akik 2020-ban energiakövetként járják majd a magyar iskolákat.

 

Az energiatudatos életmód egyre hangsúlyosabb a fiatalok körében, azonban kevés a gyakorlati ismeretekre fókuszáló oktatási segédanyag. A tapasztalatok szerint az általános és középiskolás korosztály a legfogékonyabb a szemléletformálásra. A gyakorlatban is hasznosítható tudás átadásához azonban elengedhetetlen az ismeretek élvezetes, élményszerű közvetítése, illetve az oktatáshoz szükséges szakemberek utánpótlása és folyamatos továbbképzése – fogalmazott Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője a pályázattal kapcsolatban.

 

 

SZUPERHŐSÖK A MAGYAR OKTATÁSBAN

 

A társadalmi felelősségvállalási program központi eleme egy hallgatói pályázat, melyre elsősorban természettudományos tárgyakat hallgató diákok munkáit várja a MEKH. A feladat: újszerűen és élvezetesen mesélni a fiataloknak az energiáról és az energiatudatosságról. Pályázni egy 45 perces, általános iskola felső tagozatos vagy középiskolás korosztályra szabott tanóra vázlatával lehet, mely az energiatakarékosság, a tudatos energiafelhasználás témáját járja körül.

 

A pályázatokat elektronikus formában lehet benyújtani 2020. március 31-ig. A részletes pályázati kiírás és az óravázlatminta elérhető a www.energiakovetek.hu honlap PÁLYÁZOK menüpontja alatt, ahol elérhető a részletes kiírás és az óravázlat minta is.

 

A beérkezett pályázatokat három szempont szerint értékeli a zsűri: a szakmai tartalmat, az oktatási módszertan színvonalát, és nem utolsósorban az élvezhetőséget és érthetőséget díjazzák.

 

A zsűri által kiválasztott három legjobb munkát benyújtó hallgató elnyeri a MEKH Energiakövete címet, a címmel járó 400 ezer forintos pénzdíjat, és a lehetőséget, hogy „szupertanárként” az oktatásban is kipróbálhassa magát. A MEKH, a program vezetőjeként megszervezi az órákat, biztosítja a látványos és érdekes tanórákhoz szükséges demonstrációs eszközöket, illetve szakmai tréningekkel segíti a fiatal tehetségeket.

EDDIGI EREDMÉNYEK

 

A program 2017-es indulása óta a MEKH 10 Energiakövete országszerte 47 iskolában, mintegy 1800 általános és középiskolás számára tartott rendhagyó tanórát és hívta fel a fiatalok figyelmét az energiatudatos, energiatakarékos szemléletmód fontosságára.